Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Holdkorong írása, egyfajta élménybeszámoló az őszi Hotelvégtelenes kirándulásból:


Felvirradván az első Hotel Végtelenes kirándulás napja, öszvegyűlénk maroknyian a pilisborosjenői téglagyári buszmegállónál. Októberi vasárnap vala, a Nap szürke felhőkupola mögött trónolt. Az időjárás kifogástalanra sikeredett, az egész heti vénasszonyok nyara húzta még: se szél, se eső, se hideg nem keserítette a természet lágy ölébe tett sétánkat. Először is jellemünket edzettük " személyiségünk rejtett zugaiból előkapartuk kevéske szocializációs érzékenységünket, s vártunk még egy buszt, ha valaki esetleg késne, ne jöjjön hiába. Ez testvérek között is fél órát jelentett, s valószínűleg bármelyikünk nagyobb összegbe lefogadta volna, hogy aki jönni akart, az eljött. Az érkező busz gyakorlatilag üres volt, hát bátran nekivágtunk a nagy ismeretlennek. Eleinte házak között mentünk; kétoldalt kerítések, s a villanyoszlopokon egymást követték a zöld jelzések. Jó vicc, le sem tudnánk térni semerre. (Bezzeg amikor az erdőben útelágazáshoz ér a vándor, rendszerint nem bírnak festeni neki egy nyamvadt jelzést. No de sebaj.) Hamarosan a helybéli állatvilág egy jelentős képviselőjével futottunk össze, egy fehér alapon fekete-barna foltos macska személyében. A csajom szokás szerint odahívta magához, én szokás szerint kifejtettem a véleményemet, miszerint nem fogdosunk össze minden utunkba kerülő rühes dögöt, de MG már magához is ölelte a jószágot. Mikor sikerült végre eldobni és továbbmenni, egy kuvasz zárta le az utat, melynek nyálképződése már meg is indult a zaftos kirándulók láttán. A konfliktus elmaradt, ugyanis egy erős jobbkanyart követően nekivágtunk az emelkedőnek, s bevettük magunkat az erdőbe. Mélyen beszívtuk az őszi vadon mámorító illatát, és MG köhögni kezdett, sok volt neki az oxigén. A tünetet dohányzással enyhítette. Némi dzsindzsáson átvágva a kék kereszt jelzésű ösvényre jutottunk, ahol sikerült elkerülni, hogy áthaladjanak rajtunk mountain bike-kal. Avar, tócsák, csipkebogyó. A Nagy-Kevély 534 méter magas csúcsa szelíden mosolyogva tekintett le ránk, apró lényekre, amint kibukkanva a fák közül továbbküzdöttük magukat célunk felé, közben felmászva egy magaslesre. Közeledtünk az egri vár felé, már messziről látszott, hogy a hely a szokásos kutyasétáltatókat és iskoláscsoportokat magához vonzotta.
Ez egy várrom, melyet 42 éve építettek, az Egri csillagok című kiváló film forgatásához. Kapu, bástya, falak, minden, ami kell. Elmorzsoltunk egy-egy könnycseppet, mikor beléptünk az árnyas boltívek közé. Az Úton dacoltunk ezer veszéllyel, szemébe nevettünk a halálnak, leküzdöttünk csaknem 100 méternyi szintkülönbséget is! Megpihenhettünk végre. A GPS egyébként 8,2 km távot jelzett. Találtunk egy kulturált, félreeső tűzrakó helyet, és nekiálltunk rőzsét gyűjteni. A gyújtós Run To The Hills-dalszövegekből állt, s a kezdeti sikertelenség után, az odahurcolt fél tőzeglápoknak köszönhetően hatalmas máglya lobogott fel. Bármely, a tűzrakás művészetében jártas egyén bízvást zokogásban tört volna ki tábortüzünk láttán, de működött. Megsütöttük szalonnánkat - MG néha elfújta nyársa égő végét -, és pótoltuk a kalóriaveszteséget. Lángoló ágról gyújtottam cigarettára és hanyattfeküdtem a fűben, csöndben, tiszta levegőben. Pazar érzés volt, akárcsak a tűznek, ennek az ősi misztériumnak a lángjaiba bámulni. Sokára cihelődtünk fel. Ketten elváltak tőlünk. Felfelé indultak, a hegyre. Azóta sem láttuk őket. Mi történt velük, nem tudom, de a Mackó-barlang felé tartottak, mely nyilván nem véletlenül kapta a nevét
Utóvédként lebrunyáltam a parazsat, s kezdetét vette a visszaút. A várkapunál vettünk egy laza balost, s átslattyogtunk a völgyön, megtekintendő a Teve-sziklát, mely valójában 220 millió évvel ezelőtt, a földtörténet triász korszakában képződött karbonátos kőzet. Átvágtunk egy szántóföldön, ahol vörös por ülepedett cipőnkre és nadrágunk szárára. Visszajutván a kék keresztre, ezúttal crossmotorosok próbáltak elütni minket. Elhagytuk az utolsó fákat, s a civilizáció keblére ölelt bennünket. Rozsdás kerítéseken kézzel festett táblák jelezték, hogy épp az Őz utcában, Nyúl utcában, stb., tartózkodunk. A kuvasz már kerítés mögött pihent, az egyszemélyes szénakazlak türelmesen álldogáltak. Visszaértünk az utunk kezdetét jelző pipacsokig, és szétszéledtünk.
Mit is mondhatnék. Kellemes négy órát töltöttünk el, minimális szervezéssel és költségvetéssel. Sok ilyen kell még. Feltalálták már a Hármashatárhegyet, Hűvösvölgyet is.

Köszönjük Holdkorongnak, várjuk a további élménybeszámolókat, fiktív sztorikat, mindent, ami a műsorral, vagy velünk kapcsolatos, és megosztanátok másokkal - ez a honlap a Tiétek is.
Ide lehet karcolgatni: hotelvegtelen@radioq.hu