Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik egy ismeretlen hallgatónk írása:


-Kálmán, gyere le a fáról!
-Nem.
-Gyere már le, Kálmán, két perc és adásban vagyunk!
-Nem megyek le.

Mg kezdte elveszíteni a türelmét; Viorára nézett, aki egykedvűen sóhajtott, és kezét széttárva jelezte, nincs ötlete a probléma megoldására.

-Kálmán! Ne szórakozzál már, gyere le a fáról!
-Nem.
-Gyere le, a Viora sír.
-Nem megyek le.

Viora sírt. Adás előtt mindig elérzékenyült. MG toporzékolt, és gyűlölettel teli pillantásokat vetett fán álló kollégájára. Közben a rádióban az előző műsor utolsó zenéje halkulni kezdett. Másodpercek múlva csend lesz, az pedig felettébb kínos. Két riadt tekintetű technikus dugta ki fejét az ablakon - így pontosan láthatták azt, hogy a Hotel Végtelen stábja már megérkezett, de egyikük a rádió épülete előtti fán áll.

-Kálmán bá, jöjjön le a fáról!

Hiába kérlelték ők is, hajthatatlan maradt. Most már biztosan csend van, ebből óriási balhé lesz a következő stábgyűlésen. A főszerkesztő dühös lesz, a hallgatók csalódottak. Néma csend. Mindenki a másikat nézi, de senki nem tudja, mi van. Blama.

- na MOST hajlandó vagyok lemenni a fáról.

Végül Kálmán lemászott, és faarccal elindult befelé. Viora maga elé morogva követte társait a stúdióba.

- nem igaz, hogy ezt minden héten eljátsszuk



Köszönjük ismeretlen hallgatónknak, várjuk a további élménybeszámolókat, fiktív sztorikat, mindent, ami a műsorral, vagy velünk kapcsolatos, és megosztanátok másokkal - ez a honlap a Tiétek is.
Ide lehet karcolgatni: hotelvegtelen@radioq.hu