Egyszer voltam, hol nem voltam, valahol a világban történt egyszer, hogy elegem lett a rádióból, amit hallgattam. Már akkor is utáltam kapcsolgatni, és azóta is az állandóság híve vagyok, úgyhogy csak a ki/be- kapcsoló gombot használom a távirányítón. De mikor az elhatározás megszületett, hogy váltani kell, minden varázserőmet latba vetettem, és pár gombnyomással megszüntettem az idegesítő zajokat, amik a rádióból jöttek. Ez egyszerű volt, de most jött a neheze. Valamit találni kellett helyette, ami jó! Mivel a világ végén lakom, mint a varázslók általában, nem mindig fogható Budapestsziti rádió adása. Hosszú-hosszú napokig tartó keserves kapcsolgatás után azonban találtam egy adót, az akkori "Pöttys" rádiót, ahogy mostanában emlegetik bizonyos körökben. Örömmel tapasztaltam, hogy egészen elfogadható a zenei kínálat. A beszélős műsorok viszont mérhetetlenül tudnak irritálni, úgyhogy egészen sokáig bele sem hallgattam a ´bálba, mígnem egyszer foglalt volt az összes végtagom, és nem tudtam a kapcsoló után nyúlni, hogy elnémítsam a zajládát, és ez volt az én nagy szerencsém. Rájöttem, hogy ezek a fiúk akkora marhák minimum, mint én. Hónapokig szenvedtem, mire nagyjából szét tudtam választani a hangokat, ugyanis meglehetősen recsegős volt időnként az adás, (ebből kifolyólag egyformák a hangok), olykor sajnos hallgathatatlan, de hát ez a világvégi varázslólak hátránya.
Rengeteget tanultam az adásokból! A szókincsem olyan szavakkal gyarapodott, mint a lazsnykolás és a bré. Pár hét után egészen függővé váltam, és az iskolai tanulmányaim hanyagolni kezdtem a műsor miatt. Bagoly típusú varázslóságomból adódóan nagyjából akkor szoktam tanulni, mikor az adás volt. Tudom, hogy hétvégén volt, de én szombaton is jártam iskolába, mert ez a varázsló lét velejárója volt. De imádtam egyébként. Szóval nagy érvágás volt a tanulmányaim szempontjából főleg a kiesett péntek esték, és a vasárnapok is, mert belőletek sosem elég, és kezdetben még az ismétlések is újak voltak számomra. Így történt, hogy hűséges hallgatótok lettem.