Belépés

 

Hotel Végtelen

Interaktív éjszakai műsor
A Rádió Q-n, Fm 99,5 Mhz

Élőben: Kedd este 21-23h
Ismétlés: Szombaton 22-24h
SMS: 06 70 70 60 995
Adástelefon: Bemondjuk...

Műsorvezetők

Kiss Kálmán
    Vilma
MG
Viora













Ti írtátok - Fülbelövés

2011.02.16.

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Zsófi írása:

A fülbevaló

Hol volt, hol meg híján voltak neki, valahol az üveghegy és egy végeláthatatlanul nagy épület között, állott egy objektum. Ebben az objektumban tengette napjait a végeláthatatlanul nagy épület alkalmazottjai közül három. Férfi létükre, együtt éltek, teljes egyetértésben arról, hogy a ruháknak hol a helye. Azt vallják ugyanis mind, hogy egy ruhának ledobva van a helye, nem pedig az emberen, ígyhát csupaszon tobzódnak otthon, amikor nem máshol vannak. Félve, már-már szorongva elindultam ennek az objektumnak az irányába, mert feltett szándékom volt, hogy ha addig élek is, nekem meg kell látogatnom a kedvenc Hotelem három legjobb alkalmazottját, elvégre valakinek a végére kell már járnia, hogy tényleg úgy élnek-e együtt, ahogyan állítják magukról.
Készültem a nagy eseményre, előre bejelentkeztem a titkár kisasszonynál, aki adott egy időpontot, de figyelmeztetett, hogy ne érkezzek korábban, mert akkor még nem lesznek felöltözve, és Kálmán is a szokásos trónolását végezheti a klotyó szekcióban.

Viora az utóbbi időben már milliomos, és ezért a srácok megengedhetik maguknak, hogy több gőzfürdőt és szaunát is működtessenek a lakásban. A téli időszakot képtelenek lennének átvészelni másként. Mivel egy borongós, szürke, ótvarnak nevezhető időjárással megáldott napra esett az időpont, amit kaptam, kénytelen voltam mostoha körülmények között bekopogtatni hozzájuk. Észben tartottam a titkárnő intelmeit, és véletlenül sem érkeztem korábban, nehogy bármit megzavarjak. A viszontagságos út után abban reménykedtem, hogy szívélyes fogadtatásban részesülök majd, de nem így történt!

A redva kinti idő miatt egy extra gőzfürdőt is beiktattak a napirendbe, és nagyon rosszkor érkeztem. Viora teljes hisztirohamot kapott, hogy miért nem figyelmeztették időben, hogy vendég érkezik, mert a sminkjét így nem tudta megcsinálni. Ezután eszmélt csak rá, hogy mezítelen, mivel a Kálmán ölében ült a gőzfürdőben és a Casablancát adták elő ujjbábokkal egy paraván mögül MG-nek, aki nagyon élvezte az előadást. Éktelen haragra gerjedt, mikor realizálta, hogy ma már nem fogják befejezni Kálmánék a műsort, mert rühelli, ha valami befejezetlenül marad. Viora hiszti rohama csak tovább rontott a helyzeten, MG őrjöngött, és egy vágódeszkát csapkodott a Kálmán fejéhez. Szegény Kálmán már hozzászokott az efféle atrocitásokhoz, és jámboran tűrt egészen addig, míg egyszercsak MG ki nem billent az egyensúlyából egy nagy kólintást követően, és elesésének elkerülése végett belekapaszkodott Kálmán hajába. Itt betelt a pohár, és Kálmán megsértődött. Közölte, hogy soha többet nem engedi be MG-t a klotyóba maga mellé, mire MG is nagyon megszeppent.

Viora hisztijében épp annál a monológnál tartott amikor az emberáldozatokról szónokol, és a hirtelen támadt nagy csendbe élesen hasítottak bele Vio szavai: „Itt már csak az emberáldozat segíthet…”
A folytatásból kiderült, hogy 12 ártatlan kisfiú vérével kellett volna zongorákat rajzolni a padlóra, de MG szemében megcsillant a vérszomj, és azonnal cselekedett is. Mivel engem tett felelőssé a családi idill megbomlásáért, azonnal nekem esett. Egy laza álkapocs mozdulattal, a fejét kissé félrebillentve, átharapta a fülemet. Kálmán nagyon békés teremtés, és ő egyből elítélte ezt az agresszív cselekedetet, és elindult klotyópapírért, hogy föltörölje a kicsorgó véremet. Viora elkezdte mondani:
- Ez így nem lesz jó. Nem fiú, és nem is tizenkettő. Nem is értem, hogy gondoltad ez! Definiálnád, kérlek?! Azonnal mondd meg, hogy ezt most miért kellett!
Ám MG ekkor már tántoríthatatlan volt, és ragaszkodott a lyukhoz, amit létrehozott. Mit sem törődve vérrel és mocsokkal, egy fülbevalót nyomott a lyukba, hogy a vérzésnek gátat szabjon, és a lyuk is megmaradjon. Én tehetetlenül feküdtem a padlón, és átkoztam az időjárást, a véremet folyatva, mikor egyszeriben megérkezett Kálmán a klotyópapírral, és felkiáltott:
- Hiszen ez egy zongora formájú vértócsa!
Egyből le is ült mellé, és elkezdte Beethoven harmadik szimfóniáját játszani rajta. Direkt nem az ötödiket, mert az már olyan elcsépelt. Viora bepárásodott szemmel nézte, amint Kálmán önfeledten játszik, és MG diadalittasan behelyezi a fülbevalót. Egyből elszállt az ő hisztije is. Egy kicsit nézte őket, hogy jól el tudja tárolni a memóriaegységeibe az élményt, majd elment a szobájába, felöltözött (és persze feldobott egy kis púdert), majd hozott ruhát legkedvesebb lakótársai számára is, és felöltöztette őket. Ez után én gyorsan megköszöntem a vendéglátást, és távoztam.
Azóta is boldogan szaunáznak, ha át nem ültek a gőzfürdőbe.

Köszönjük Zsófinak a rémnovellát, várjuk a további élménybeszámolókat,fiktív sztorikat, mindent, ami a műsorral, vagy velünk kapcsolatos, és megosztanátok másokkal - ez a honlap a Tiétek is. A szakdogához meg sok sikert!
Ide lehet karcolgatni: hotelvegtelen@radioq.hu


-----------------------------------------------------------------
A hozzászólás csak tagok számára lehetséges!

- Belépés
- Regisztráció

-----------------------------------------------------------------

Kommentek száma - 6

6. Jolika
2011.02.20. 17:53:52
Javíts ki ha tévedek, és felül becsültem Kálmán képességeit, de azt hiszem, hogy ő bármit el tud játszani zongorán, ami nem szongorára íródott. Még jobban, mint ha az eredeti hangszeren játszaná. Ráadásul egyszerre az összes szólamot. Ezér
5. MG
2011.02.20. 09:10:16
Namerhogy a 3. (Eroica) szimfóniában pl. nincs zongora. Talán azért.
4. LiLee
2011.02.19. 16:34:54
Wáááhh! (=Jó!)
De mi ihlette pl. a zongora formájú vértócsát? Álom? Kábítószer? Mi a titok, hogy lehet ilyeneket k
3. Jude
2011.02.17. 18:06:58
Jó bizony! :)
2. Jolika
2011.02.16. 21:32:24
Nekem is tetszik! :)
2011.02.16. 14:16:50
Annyira szürreális, hogy nagyon jó! :)