Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Pank írása:


Hány kedd múlt el? Mióta vagy elvonáson? Mennyire kattantál be amióta nem kapod meg a heti adagod? Még mindig számolod?

A Hotel Végtelen számomra elsősorban már nem műsorként volt fontos; a műsorvezetőkkel kötött barátság és az idétlenségük lett a fontosabb számomra. Vártam, hogy mikor jön egy olyan szó, gondolat, egy félresikerült sms, amely beindítja a végeláthatatlan folyamatot: a fékezhetetlen röhögést. Elvileg a rádiókabaré az a műsor, amit az embernek hallgatnia kéne ahhoz, hogy önfeledt nevetésben törjön ki, mégis a srácok stílusa sokkal közelebb áll hozzám, nyilván, mert kevésbé hasonlít a humoruk a Szeszélyes Évszakokhoz. Mai fejjel érthető, magunkénak érezhető volt az, amit képviseltek.

Kellett ez a műsor, mint egy falat kenyér. Az utcán sétálok egyedül, mosolygok, olykor elnevetem magam, de az emberek nem nevetnek velem együtt, nem mosolyognak és ez engem is lehangol. Magamban nevessek? És akkor ott volt ez a műsor, a drog, a katarzist, őszinte nevetést adó szer.

Most meg nincs semmi.

Ahogy sokasodik az üres keddek száma, úgy egyre jobban visszaszippant magába a szürke, komor, unott, közömbös világ. Hiányzik a cucc, ami újra a Nirvánába visz, át akarom élni újra Isten csókját, csak egyszer, csak még egyszer. Kérdezem a dílert, van-e, lesz-e? Lesz. Talán. Esetleg. Meglátjuk. Majd szól. Bár... Nem túl biztató.

Sokat fordult a világ ez alatt a néhány év alatt. Alig van olyan rádió, amin az egész napos zajongás, vagy a mindent csak politika terén vizsgáló műsoron kívül hallható valami más. Beszélgetés csak úgy. Néhány éve még volt olyan rádió és ezzel együtt műsor, ahol a műsorvezetők beszélgettek. Előre eltervezték az adást, a témákat és ezeket vesézték ki. Egymással, hallgatókkal, mikor hogy. Ez a műfaj még él, de már csak politikával foglalkozó "hadd-szidjam-ma-is" terén.
Nincsen rá pénz, mert nincs hallgatottsága. Na igen, jelenleg nagyon kevés olyan ember van, aki tud bármit politikától függetlenül vizsgálni, bármit más irányból megközelíteni. Elérték, ez van. Minden más le van szarva, az minket nem érdekel. Gyakorlatilag észre sem vettük, hogy merre felé tartottunk.

Ki a faszt érdekel, hogy mit mondott a tegnapi koncertjén Ozzy Osbourne, vagy, hogy megjelent egy új lemez? Nem vettük meg, nem töltöttük le, nem hallgattuk meg, nem mondunk róla véleményt, mert nincsen benne se jobb, se baloldal; normális világból való témák nekünk nem kellenek. Mikor jártam utoljára színházban? Komolyan, erre várja a válaszom telefonon az a szerencsétlen? Milyen színházban, te? Nem mentem színházba, nekem ne jöjjenek itt műveltséggel, szórakozással! Nekem bőven elég, hogy minden nap siránkozhatok, rinyálhatok, szidhatok valami ostoba politikust és annak bázisát, minden embert az alapján ítélek meg, hogy feltehetően kire szavazott, minden témában keresem a mögöttes tartalmat, úgyis rájövök, kire szavaztál te kis g*ci!

Szóval nincs értelme beszélgetős műsorokat készíteni. Nem kell műsorvezetőket fizetni, telefont fenntartani, energiát vinni a műsor tervezésébe. Gombnyomásra megy a gépzene 0-24-ben, aztán köszöntük szépen!

Így telnek hát életem napjai HV nélkül. A tévé után a rádiót is kidobtam. Kotlós sörrel a kezemben ülök egy fotelban lógó tarisznyával, lyukas atlétatrikóban és könnyes szemekkel nézem a régi, elnyűtt kazettákat, amikre valaha még élő adásokat vettünk föl.


Köszönjük Pank-nak, várjuk a további élménybeszámolókat, fiktív sztorikat, mindent, ami a műsorral, vagy velünk kapcsolatos, és megosztanátok másokkal - ez a honlap a Tiétek is.

Ide lehet karcolgatni: hotelvegtelen@freemail.hu