A Rádió Q jelenlegi stúdiója Budán van - ezt bizonyára tudjátok, értesülhettetek róla már rég, hogy a kirakat-korszaknak vége. Ennek van előnye és hátránya is, mi most az előbbiről próbálunk értekezni kicsit, ezzel is közelebb hozván Hozzád a Hotel Végtelen című kultműsort, ami egészen biztosan úgy szar, ahogy van, de legalább a miénk, és majdnem a popkultúra része.
Terasz. Sokaknak sokat jelent ez a szó: terasz. Valójában ez hülyeség, mert kevés embernek jelent bármit is, viszont nem véletlenül lett ez a cikkünk címe és témája, hanem azért, mert mostanában adás előtt a Rádió Q második emeleti teraszán töltjük időnk nagy részét. Megérkezésünk után kicuccolunk székestül és táplálékostul kintre, mert a nyári nagy meleget elviselni csak így áll módunkban. Természetesen hegemonikus törekvésünkről nem mondhatunk le pusztán a léhaságunk miatt, éppen ezért valahogy ilyenkor is biztosítanunk kell azt a jogunkat, hogy mi vagyunk az urak odabent - függetlenül attól, hogy kintről nem látjuk, mi zajlik a stúdióban.
Viszont borzasztóan kíváncsiak vagyunk, ezért a liftből történő horda-szerű kiözönlésünk után rögtön kötelet kötünk az aktuális technikus kollegára, hogy szolgálatunkba tudjuk állítani, amennyiben Báró May Gábor diktálni kíván neki egy verset, vagy bármi fontosat.
A kávé, limonádé és rágcsálnivaló egy külön széken kap helyet, mindhármunktól precízen ugyanolyan távolságra.
Ha bármelyikünk megunja az ücsörgést, tesz egy kört a körülbelül ötven négyzetméteres felségterületen, közben persze folyamatosan szemmel tartva a többieket. Ez az egy óra, amit itt töltünk, nem elég arra, hogy a világ összes aktuális történését átbeszéljük, de arra bőven elegendő, hogy egymást sokat, jól és bőségesen sértegessük, ahogy az illik.
Pontban 22 órakor pedig a dühtől elvakult arccal bevonulunk a stúdióba, és megkezdjük a kedvenc műsorodat. Tudnod kellett a fenti tényeket, hogy lásd, így mennek a dolgaink.